Just blog it!
Természetesen a kommunikáció-elmélettel foglalkozó tudományág megjelentetett számos írást e témában. Hosszúra sikerült, mert belelendültem a dologba. A kész anyag szelektált, vágott verzióját küldöm be. A szelektálási szisztémámban akadnak hibák, de a terjedelem és az „olvashatóság” miatt csak ennyi. Sorry, ha hosszadalmas és blablás!
A „weblog” kifejezést Jorn Barger alkotta meg 1997 decemberében. „A weblogok gyakran frissített oldalak, melyek más cikkekre mutatnak a weben, gyakran megjegyzésekkel és azonos oldalon megtalálható cikkekre mutató linkekkel.” – Dave Winer. A rövidebb verziót (blog) Peter Merholz alkotta meg 1999-ben a weblog „we blog” alakra bontásával. A használata ez évben terjedt el, amit a közel azonos időben megjelenő első weblog-eszközök megjelenése tovább népszerűsített: E. Williams és Meg H. Pyra Labs nevű vállalata kifejlesztette a Bloggert, amit a Google 2004-ben felvásárolt! (Wikipédia)
„Na, persze "blogot", azt nem írok!”
„Micsoda badarság elmondani mindenkinek azt, amit a jó ízlés okán nem mondhatok el senkinek...! Azt írom, amit írok, és nem a napok akár másokkal, akár velem megeső érdektelen történéseit rögzítem, hanem ami eszembe jut bármiről. A véleményemet erről a cafrangos, ostobán kacskaringózó életről, vagy a belenyugvásoktól újraismétlődő hétköznapokról, a napfényről, vagy a halálfélelemről, egy-egy iszákosságtól szederjes arcbőrről, vagy a pincérlány kerek popsijáról, aztán a szódabikarbónáról, a taxitarifákról, a fiam kiskutyájáról, a pökhendiségről, vagy egyikről sem, ha éppen semmi vitatható, vagy tanulságos nem jut róluk az eszembe. (Verebes István)
Kommentek, kommentezés
Rendszerint úgy találok számomra megfelelő cikket, blogot, oldalt, hogy a hozzá tartozó kommenteket olvasom el elösször - többségében. A kommentek milyenségéből következtetni lehet az adott oldal olvasótáborára. Milyenek és kik olvashatják. Ilyen, vagy olyan ember olvassa azt, ami ilyen, vagy olyan lehet. Eszembe futott egy példa - egy társadalmat a börtönben fogvatatottakon, az elitélteken, priuszosokon lehet lemérni. Valami ilyesmi, amire gondolok. A kommentek sokrétűségéből természetesen nem következik az, hogy jó és rossz tartományom belül pontosan és igazságosan mutatkozik meg a cikk szerzője és maga a cikk erkölcsi értéke, megítélhetősége, ilyen-olyan értéke. De nyilvánvaló az, hogy a benyomás (a komment) miatt olvassuk el, vagy sem a leírtakat. Ezen túl következhet az is, hogy a kommentezés csak egy adott társaság kommunikációját tükrözi. Egy közösség baráti-, ismerősi kapcsolatait mutatja nekünk, olykor elrugaszkodva ill. eltávolodva a cikk mondandójától, eredendő témájától.
Hozzászólok, vagy sem?
Miért ne, ha „rejtett” maradhatok? (lásd: Internetes anonimitás – Gyepmester, 2007.01.08)
Miért is ne, ha: nem ismernek föl; nem regisztrált nick vagyok; többet nem „szólok” hozzá?
Ha hozzászólok, és az a nekem megfelelő eredményt hozza (ami sokféle lehet) vajon visszatérő tag leszek? Vagy még írok is cikket a közösbe?
Az említett eredményre utalva, ez boncolgatható. Mi az eredményesség? Elfogadottság, befogadottság? Bratyizás, a többi arctalan névtelen emberrel? Virtuális karakterek ítélete a lényeg? A minél több komment jelentheti az ösztönzést a folytatásra? Ösztönözhet – e amazok „beszólása” a bloggolás befejezésére illetve folytatására?
Miért szólok hozzá?
Veszem azt a példát, hogy Gyepmester – már az mmmportál időszakban – felhívta a figyelmem, invitált a „közösségbe”. Reggeltem szépen, de még csak ákum-bákum megjegyzéseket írtam. Miért is, kérdezem magamtól? Ő miért hívott meg – a baráti kapcsolaton kívül, persze? Tán azért, hogy növeljem a részvételi arányt? A statisztikai eredmények (date, Pi, Visit, Visitor) vezették őt? Vagy azért, hogy ne maradjak ki egy izgis megmutatkozásból, trécsi-fécsiből, elmélkedésből? Egy (szűkebb) társadalmi interakcióból, esetleg egy intraakcióból? Miért, miért? Jobb lesz–e az a társaság, ha észrevételezem a dolgokat? A társadalmi nyilvánosság kimerülhet tíz, vagy száz ember között? Kétlem! Akkor meg mi értelme annak, hogy bloggolunk, kreálunk, véleményezünk: ismert, félig ismert, alig ismert társainkkal? A diskurzus, amit művelünk, fönntarthat bizonyos társadalmi megmérettetést, aminek oka az akadályok (távolság, klikk csoportosulás, társadalmi rétegződés, kasztosodás) legyűrése.
Miért?
De, hogy ne legyek ennyire cinikus, az a tény, hogy végre nem a fióknak írom az „irmot”, már megérte. Képviseltetem magamat, igazi nyomot hagyok a világban. Magam sem hiszem ezt, ügye? Igazából hiába való dolog képviseltetni, ha a látogatók száma olykor egyenlő a nullával. Megannyi példa van a www.xy.blog.hu – n, hol talán jobbnál jobb cikkek születnek nulla kommentel. Vagy megnyugvás az a tudat, hogy nem a fióknak írok? Hiszen ebben a határtalan fiókban nem egyedüli szerkesztő, publicista, író, költő stb. vagyok, lehetek. Ez jó. Itt időzve még néhány gondolat. Hogy magunknak, vagy magunkért bloggolunk, tartunk oldalt? Megmagyarázzuk magunkat a négy fal között, amit egy klikkel kiröpítünk a hipertérbe, és onnan nézve már nem is bárgyúság, amit érzünk, gondolunk, vallunk? Kétségtelen, hogy erőt ad nekünk, hogy a lehetőség megadatott a háló által, hogy jelzést kapunk más individuumtól.
És ha a másik ír, jelez, véleményez, mi a kritérium, hogy eredményes, avagy sem az akció? Beérjük egy :D, :C pé, stb. kiforrott és konszenzusos jelrendszerrel? És ennyi? Avagy még a kommentek száma is megfelelhet, ha nem is a témában a témáról, azzal szimbiózisban íródik, azt tovább görgetve, megfejtve – ha található és/vagy megoldható igazsággal kecsegtetve – bontakozik ki a cél felé, ami remélhetőleg a diskurzus lenne?
Szakmai íráskodás
„Szabad sajtót!” hangzott. A mai társadalmi berendezkedések sokrétűsége, és a technikai korszakok gyors egymás után következése engedélyezte, felhatalmazta a világpolgárt, hogy híreket szerkesszen, felügyeljen, nevelgessen, írogasson. Nyilvánvaló kérdés, hogy a hírek világában, hol az információ az egyik legmeghatározóbb térrel és sponteneitással rendelkező erő, milyen szakmai, morális és hiteles szelektálási és formálódási fázisokon megy át, míg a végtermékig el nem jut? Mélységeiben egészen az egyén habitusáig, olvasottságáig, ösztönösségéig, tanult szokásaiig, társadalmi szerepéig stb. leáshatnánk, de ezt most pihentessük. Mert az információ mindenben és mindenhol meg van. Csak a kérdés az, hogy mit tartunk annak, milyen értékrend szerint nyilvánítjuk annak, és azt ezek összességében hogyan tálaljuk. Objektív írás a hírek világában nem mondható el (gondolat), ha csak nem a lottó számokat, és/vagy egy közméltóság születendő gyermekének nemét és nevét közöljük. Már az is a véleményírás kategóriába sorolható lenne, de ennyire nem vagyunk szőrszálhasogatók, hogy milyen mondatszerkezetben, anyanyelvi és idegen szavakkal variálunk stb., fogalmazunk túl a tanult módszereken. De ezeket, a szakmaiságot hagyván, nyugodtan felteszem a kérdést, hogy miért ne? Miért ne lehetne okosabb egy egész net-társadalom, mint megannyi – sokszor, sajnos nagyon sokszor – lojális újságíró? De azt ne felejtsük, hogy a mennyiségi határozó, magában hordozza a hiba lehetőséget. Önkényeskedést, formális, elméleti és gyakorlati szabályok könnyed átlépést, azokról való megfeledkezést.
És most mi legyen? Miként határozzunk, hogyan cselekedjünk?*
Mindegy is: Just blog it!
