Palányi Lajos:MÁJUS ELSEJE
Teremtés legszebb, legcsodásabb napja,
Légy üdvöz, május első reggele!
Milljó munkás munkáját hagyja abba,
Milljó rabszolga láncát tépi le.
E földön ez az egyedüli ünnep,
Mert maga a természet ünnepel,
A kikelet imára hí bennünket,
Szabad pacsirta himnuszt énekel.
Légy üdvöz, május első reggele!
Milljó munkás munkáját hagyja abba,
Milljó rabszolga láncát tépi le.
E földön ez az egyedüli ünnep,
Mert maga a természet ünnepel,
A kikelet imára hí bennünket,
Szabad pacsirta himnuszt énekel.
Örökké ifjú, örök, új természet,
Téged imádunk, te vagy istenünk,
Tündöklő, fényes újjászületésed
Napján mi is mind újjászületünk;
S nem ódon templom fojtó légkörében,
Hol szívre, észre vak homály borult,
S hol rút, sötét kor szertartásaképpen
Mint egy kísértet jelen meg a múlt.
Van ám még!
Nekünk nincs múltunk, nincsen hagyományunk,
Mi szertetéptük a bilincseket,
Nincsen mit visszavárnunk vagy kivánnunk,
Nincs mért kesergnünk szebb idők felett,
Nekünk a múltból semmi, semmi sem kell,
Leráztunk vallást, rögzött babonát,
Mert mi jövőbe nézünk ihlett szemmel,
Mert érted küzdtünk, fényes új világ.
Magunk alkottunk ünnepet szívünknek
S nem kényre-kedvre vagy parancs szerint;
Ellestük, hogy mikor van igazi ünnep
A végtelen nagy természetben kint;
A költészetnek csodabájú napját,
Legfényesb perced, oh, te drága lét,
Ellestük, hogy megüljük a szabadság
Egyetlen méltó, örök ünnepét.
Dobd el hát munka szerszámait, ember,
Ne zúgj, szövőgép - érckatlan, ne forrj ;
Ne csattanj, fejsze - és ne őrölj, henger!
Megállj, kerék! - mit döngsz most, gőzmotor! ?
Legyen ma ünnep az egész világon,
Fönséges és megdöbbentő szünet,
Egy pillanatban minden gép megálljon!
Nem űzünk semmi földi üzemet.
Kik éltünket leéljük műhelyekben,
Sötét bányáknak síri rejtekén,
Ma egyesüljünk künn a kikeletben ,
Testvéresüljünk természet ölén.
Egy percig könnyebbüljön meg a keblünk,
És gondolkodjék szabadon agyunk
Percig eszméljünk és percig feledjünk,
Egy percig higyjük: emberek vagyunk.
Mutassuk meg, hogy földön az a lélek,
Melyet mi holt anyagba lehelünk,
Világ megáll és szünetel az élet
Hogyha munkára nem mozdu1 kezünk
Mutassuk meg, hogy nincs más oly hatalmas,
Mint amely bennünk szunnyad, az erő,
S ha harc kél egykor, ez lesz diadalmas,
Ellenfelét gigászként leverő.
Mutassuk meg, hogy nincsen úr felettünk,
S szolgánk az, kit kormányra ülteténk,
Császárok trónja eltörpül mellettünk,
Hogy a kerek föld a miénk, miénk
Hogy minden rózsa itt számunkra termett,
És minden kincsre rátesszük kezünk,
Mi adunk jogot, mi osztunk kegyelmet,
És más hatalmat el nem tűrhetünk.
Mutassuk meg, hogy egy a földnek népe,
A földön minden munkás ünnepel,
És kormányzóknak milljó cselszövénye
Embert embertől nem választhat el,
Fajok, színek közt nincs többé különbség,
Egy szeretetben eggyé olvadunk,
A nemzetek közt megszűnt a gyűlölség,
Világ, munkásai: egy nemzet vagyunk!
